Magyar Lupus Egyesület
SLE-vel élők civil szervezete

Legutóbbi betegfórumunkról

2012. évi harmadik betegfórumunkat szeptember utolsó szombatján tartottuk az Országos Egészségbiztosítási Pénztár székházának előadótermében. Minden vendégünk a regisztrációt követően jegyzettömböt, tollat, frissítőt kapott.
13.30 órától kezdődtek programjaink, első előadónk Dr. Szekanecz Zoltán Intézményvezető Professzor Úr (Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Belgyógyászati Intézet, Reumatológiai Tanszék) volt, aki az SLE-ről közérthetően címmel tartott kiváló – és tényleg közérthető – előadást. Professzor Úr előadásában beszélt azokról az új célzott terápiás lehetőségekről, amelyek már Magyarországon is – igaz, nehezen, de – elérhetők, majd válaszolt a feltett sok-sok kérdésre.
A következő előadás 14.30 órakor következett. Sárkány Csilla, az autoimmun betegeket nagy számban érintő szájszárazságról és annak egészségügyi vonatkozásairól tartott értékes előadást.
Köszönjük mindkét előadónknak a színvonalas előadásokat!
Ezen a betegfórumunkon „egyesületi óra” elnevezéssel egy új kezdeményezést indítottunk. Megbeszéltük az egyesület híreit, megoldást kerestünk egymás problémáira. E program keretén belül mutatkozott be Csajági Ildikó betegtársunk, s mesélte el betegéletútját. Ildikótól kiváló ötleteket kaptunk a betegség kezelésére, a nehezebb időszakok áthidalására. Ildikó, ezúton is köszönjük, hogy megosztottad velünk történetedet! (Várjuk betegtársak jelentkezését, akik elmesélnék betegéletútjukat.)
Gyógyszer felajánlást kaptunk Krajcsovicz János Úrtól, akinek felesége ezen a nyáron elhunyt. Szomorúan hallottuk ezt a hírt. Felesége megmaradt gyógyszereit a jelenlévők között igazságosan kiosztottuk.
Szeretném ezúton is megköszönni Dr. Sélleiné Márki Mária Főigazgatónőnek, hogy egész évben rendelkezésünkre bocsájtotta az OEP előadótermét. Nekünk ez nagy támogatás, hiszen egy kulturált és jól megközelíthető helyen tudjuk megtartani betegfórumainkat.
Következő betegfórumunk 2012. december elsején 13 órától lesz megszokott helyszínünkön. Sok szeretettel várunk mindenkit e programunkra, amely rendhagyó lesz, hiszen egy meglepetés programmal várjuk a betegtársakat. A programsorozat keretén belül kihirdetjük a II. Hevér Krisztina Díj eredményét, kisorsoljuk a Lupusz Kvíz játékunkra érkezett helyes megfejtéseket, s fotópályázatunk eredményeit is ekkor közöljük. Ez a rendezvényünk is ingyenes, látogatóink Mikuláscsomagot kapnak ajándékba. Sok szeretettel várunk mindenkit!

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató