Magyar Lupus Egyesület
SLE-vel élők civil szervezete

Dr. Kaposi Mór Alap

Az alap névadója

Dr. Kaposi Mór

„Én az összes bőrbetegséget
hajlandó vagyok öt szerrel gyógyítani,
az eredmény mindössze
az orvoslás mikéntjétől függ.”

Kaposi Mór

Kohn Móric 1837-ben Kaposváron született, szegény, de művelt családban. 1861-ben lett orvosdoktor. Házasságkötése előtt megváltoztatta nevét, mellyel a szülővárosát – Kaposvárt – tisztelte meg. 1880-tól a bécsi Bőrklinikát vezette. Jó megfigyelőképessége, emlékezőtehetsége, precizitása több kórkép első leírójává tette. 1872-ben a világon elsőként írja le a szisztémás lupus erythematosust (a lupusz szisztémás változatát, amelyet több szervrendszer megbetegedése kísér) ezzel együtt a betegség latin elnevezését nemzetközileg is szalonképessé tette. 1902-ben meghalt. Érdemeit és eredményeit Magyarországon még életében elismerték és nyilvántartották, levelező tagja volt a Budapesti Királyi Orvosegyesületnek.

Általános információk

A Magyar Lupus Egyesület 16 éves aktív működés után szeretne egy újabb célkitűzést megvalósítani. Az egyesületünk által alapított Dr. Kaposi Mór Alap keretében szeretnénk a rászoruló autoimmun betegségben szenvedők gyógyszerköltségeihez hozzájárulni. Azokat a betegeket kívánjuk támogatni, akik anyagi körülményeik miatt már az autoimmun betegségével összefüggő, rendszeresen szedett gyógyszereit sem tudják finanszírozni. A Dr. Kaposi Mór Alap a Magyar Lupus Egyesület 2012. március 31-i közgyűlésén lett megalapítva.

1. A pályázat feltételei

  • Dr. Kaposi Mór Alapból (továbbiakban: Alapból) pályázat útján lehet részesülni, a pályázati adatlap kitöltésével és postai úton történő visszaküldésével.
  • A Pályázó havi rendszeres jövedelmének és ellátásainak összege nem haladhatja meg a mindenkori minimálbér 75%-át.
  • A pályázati adatlap kötelező mellékletei:
    – 5 évnél nem régebbi kórházi- vagy klinikai zárójelentés (másolat), mely hitelesen igazolja a diagnózist.
    – Havi rendszeres ellátások (nyugdíj, munkabér, szociális ellátások, stb.) összegéről igazolás, pl. nyugdíjszelvény, bankszámlakivonat, stb.
  • A pályázati adatlapon a Pályázó háziorvosa igazolja a Pályázó vényre kapható gyógyszereit és napi adagolását, valamint havi tényleges gyógyszerköltségét.
  • A pályázati adatlap tartalmaz egy meghatalmazást az Egyesület nevére, mellyel sikeres pályázat esetén a Pályázó orvosi vényeit kiváltja.
  • A Pályázónál az alábbi táblázatban összegfoglalt, legalább egy autoimmun betegségség diagnózisának megléte.
  • A támogatható autoimmun betegségek listáját, és a támogatás mértékét az alábbi táblázat tartalmazza.

BNO kód

Betegség megnevezése

Támogatható
havi gyógyszermennyiség
egy év alatt

L9300

Discoid lupus erythematosus

2

L9310

A bőr szubakut lupus erythematosusa

2

L9320

Egyéb, körülirt lupus erythematosus

2

M0530

Rheumatoid arthritis más szervek és szervrendszerek érintettségével

1

M0690

Rheumatoid arthritis, k.m.n.

1

M3000

Polyarteritis nodosa

1

M3010

Polyarteritis tüdőérintettséggel [Churg-Strauss] betegségei

1

M3020

Fiatalkori polyarteritis

1

M3030

Mucocutan nyirokcsomó syndroma [Kawasaki]

1

M3080

Polyarteritis nodosával rokon egyéb állapotok

1

M3200

Gyógyszer kiváltotta szisztémás lupus erythematosus

1

M3210

Szisztémás lupus erythematosus szerv és szervrendszer érintettségével

3

M3280

Szisztémás lupus erythematosus egyéb formái

3

M3290

Szisztémás lupus erythematosus, k.m.n

3

M3300

Fiatalkori dermatomyositis

1

M3310

Egyéb dermatomyositis

1

M3320

Polymyositis

1

M3390

Dermatopolymyositis, k.m.n.

1

M3400

Progresszív szisztémás sclerosis

1

M3410

CR(E)ST-syndroma

1

M3420

Gyógyszer vagy kémiai anyag kiváltotta szisztémás sclerosis

1

M3480

Szisztémás sclerosis egyéb formái

1

M3490

Szisztémás sclerosis, k.m.n.

1

M3500

Sicca-syndroma [Sjögren]

1

M3501

Sjögren szindróma primer exocrin tünetekkel

1

M3502

Sjögren szindróma, primer non-exocrin tünetekkel

1

M3503

Sjögren szindróma, secunder

1

M3509

Sjögren szindróma, k.m.n.

1

M3511

Kevert kötőszöveti betegség (MCTD)

1

M3512

Nem differenciált autoimmun syndroma

1

M3513

Antifoszfolipid syndroma, primer

1

M3514

Antifoszfolipid syndroma, secunder

1

M9410

Visszatérő polychondritis

1

2. Szociális Bizottság

  • A beérkező pályázatokat 60 napon belül bírálja el a Magyar Lupus Egyesület (továbbiakban: Egyesület) – erre a feladatra kijelölt – Szociális Bizottsága (továbbiakban: Bizottság).
  • A Bizottság tagjait a Magyar Lupus Egyesület közgyűlése jelöli ki az Egyesület Aktív I. és Aktív II. tagjai közül, közgyűlési határozat keretében.
  • A Bizottság létszáma 5 fő, mandátumuk határozatlan időre szól, tagja nem lehet az Egyesület Elnökségi tagja (elnök, alelnök).
  • A Bizottság tagjai fizetésben, bér jellegű kifizetésben nem részesülnek.

3. A pályázatok elbírálása

  • A beérkező pályázatokat a Bizottság 60 napon belül bírálja el, eredményéről értesítést küld a Pályázónak.
  • Sikeres pályázat esetén az Egyesület egyeztet a pályázóval, bekéri a Pályázó nevére felírt (a pályázatban szereplő gyógyszerekkel megegyező) orvosi vényeket.
  • Az aláírt orvosi vények az Egyesület székhelyére történt beérkezésétől számított 21 napon belül az Egyesület megvásárolja a gyógyszereket, s azt postai küldeményben eljuttatja a Pályázónak.
  • A támogatással egyetlen esetben sem juthatnak a nyertes Pályázók pénzösszeghez, az Egyesület kizárólag a kiváltott gyógyszert juttatja el a Pályázó részére.
  • A pályázatok elbírálása során a Bizottság figyelembe veszi a beteg kórtörténetét, a betegség súlyosságát, a kérelemben megjelölt gyógyszer használatának indokoltságát, költségét és költséghatékonyságát, valamint a beteg jövedelmi helyzetét.
  • A Bizottság fenntartja a jogot, hogy forráshiányra hivatkozva elutasítja a pályázatot.
  • A Bizottság fenntartja a jogot, hogy indoklás nélkül elutasítja a pályázatot.
  • A Bizottság formai okok, vagy hiányzó mellékletek esetén egyszeri alkalommal hiánypótlási értesítőt küld – 30 napos határidővel – a Pályázónak. Ha ezt a Pályázó elmulasztja, pályázata elutasításra kerül.
  • A megállapított támogatás időtartamra 12 hónapra állapítható meg, maximális mértéke a betegségtől függően 1-3 havi gyógyszerköltség lehet.
  • Az Alapból csak a kötelezően orvosi vénnyel felírható gyógyszerek támogathatók.
  • Az Alapból támogathatók azon Pályázók is, akik Közgyógyellátási Igazolvánnyal rendelkeznek.

4. Gazdálkodás

  • Az Alap fenntartását és gazdálkodását az Egyesület végzi.
  • Az Alap pénzügyi tranzakciói (adomány bevételek, gyógyszervásárlások, banki költségek) kizárólag az erre elkülönített 11702012-20004264 számú pénzforgalmi bankszámlán történnek.
  • Az Alap bankszámlakivonata nyilvános, az Egyesületünk > Letölthető dokumentumok oldalon megtekinthető, vagy bárki számára – előzetes egyeztetést követően – betekintést biztosítunk.
  • Az Alapból csak az alábbi kiadási tranzakciók finanszírozása történhet:
    – Gyógyszer vásárlás (a Pályázó orvosi vényeinek kiváltása gyógyszertárban.)
    – Banki költségek (átutalások, folyószámla-vezetési díjak, stb…)
  • Az ezen kívül felmerülő összes kiadásokat (pl. postaköltség, adminisztrációs költség, stb…) az Egyesület finanszírozza a Schopper Gabriella Alapból.

Hogyan támogathat?

Online bankkártyás adományozás

  • Az adományozók a web áruházbakban használt bankkártyás fizetési módszerrel utalhatnak pénzadományokat az OTP Bank biztonságos rendszerén keresztül.

  • Elfogadott bankkártyák: Visa (egyes Electron kártyák is), EuroCard/MasterCard dombornyomott, American Express. Az internetes fizetés biztonságának további növelése érdekében az OTP Bank bevezette a Verified by Visa / MasterCard Secure Code (VbV/MSC) szolgáltatást.
  • Az online adományozási lehetőség a NIOK Alapítvány és az OTP Bank támogatásával valósult meg.
  • Kérjük, hogy az online adományozásnál a „Megjegyzés” rovatba írja be, hogy pénzadományát a Dr. Kaposi Mór Alapba kívánja felajánlani. (Ha üresen hagyja a mezőt, akkor adományból 50-50%-ban részesül a Dr. Kaposi Mór Alap és a Schopper Gabriella Alap.)


Az online adományozási rendszer
a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány
és az OTP Bank támogatásával valósult meg!


Bankszámlánkra történő adományozás

Amennyiben lehetősége van arra, hogy egyedi mértékű pénzbefizetéssel támogassa a Magyar Lupus Egyesület Schopper Gabriella Alapját, a következő bankszámla számra várjuk adományát:

11702012-20004264

  • Az adomány beérkezését követően igazolást állítunk ki az adományozásról és postán kiküldjük. (Amennyiben az adományozáskor nem ismerjük az adományozó nevét, címét, sajnos igazolást sem tudunk küldeni.)
  • Ha banki átutalással kíván pénzt küldeni, kérjük levélben, faxon, telefonon vagy e-mailben adja meg adatait, hogy az igazolást kiállíthassuk.
  • Terveink szerint – az adományozókkal egyeztetve – megjelentetjük kiadványainkban és weblapunkon az adományozók nevét.

  • Amennyiben nem rendelkezik bankszámlaszámmal, bármelyik Postán – belföldi postautalványon – befizethet egyedi mértékű pénzadományt a Dr. Kaposi Mór Alapra.
  • Az utalvány felvételekor a Posta feladási díjat számít fel, melynek mértéke megtalálható weblapjukon: www.posta.hu
  • A címzett mezőbe ne egyesületünk levélcímét, hanem a Dr. Kaposi Mór Alap közvetlen bankszámlaszámát és a Posta irányítószámát adja meg: 11702012-20004264, 1910 Budapest

Ezúton is köszönjük valamennyi nagylelkű adományozónk támogatását!

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató