A Pillangó magazinról
Hosszas előkészítő munka után megjelent meg 2008. novemberében a Magyar Lupus Egyesület első magazinja, a Pillangó című lap. Az exkluzív kivitelű, 28-36 oldalas magazint díjmentesen kézbesítettük tagjainknak és partner orvosainknak, de bárki számára hozzáférhető díjmentesen weblapunkon. A magazin kereskedelmi forgalomba nem kerül.
Magazinunk megjelenését követően nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk betegektől orvosoktól hazai és nemzetközi civil szervezetektől.
Pillangó című magazinunk Magyarországon hiánypótló, hiszen nincs egy olyan lap sem, amely közvetlen autoimmun betegek számára jelenik meg. (Más betegségcsoportok számára 4-18 féle újság jelenik meg!) Egyesületünk kiemelt célja, hogy a magyar autoimmun betegek több tízezres táborát tájékoztassa.
A magazinban kitűnő, elismert orvosok írnak autoimmun betegségekről, azok gyógyítási lehetőségéről, kutatási eredményekről, új gyógyszerekről. A lapban mi is beszámolunk egyesületünk híreiről, valamint lehetőséget biztosítunk bemutatkozásra kisebb civil szervezetek részére.
Pillangó című beteginformációs lapunkat szeretnénk legalább évi egy alkalommal megjelentetni.
Impresszum
- Pillangó – A Schopper Gabriella Magyar Lupus Egyesület magazinja
- Kiadja: Schopper Gabriella Magyar Lupus Egyesület
- Főszerkesztő: Purgel Zoltán
- Szerkesztőség: Levélcím: 6635 Szegvár, Kórógy u. 69.; Telefon / fax: (63)364-400; E-mail: pillango@lupusz.hu; Web: www.lupusz.hu www.lupuszbetegseg.hu www.lupusbetegseg.hu www.magyarlupusegyesulet.hu www.hungarianlupusgroup.org www.autoimmun.hu
- ISSN: 2063-3882
- Grafikai tervezés, tördelés: Purgel Zoltán
- Nyomdai kivitelezés: Premier Nyomda Kft.
- A magazin kereskedelmi forgalomba nem kerül, a Schopper Gabriella Magyar Lupus Egyesület tagjai díjmentesen kapják meg. V
- Vonalkód:
2022/1. – 11. szám
Tartalomjegyzék
FÓKUSZBAN | DR. TARR TÜNDE COVID 19 elleni védőoltás speciális szempontja SLE-s betegekben |
MOZAIK | DR. HODINKA LÁSZLÓ A COVID járvány támasztotta kihívások az autoimmun betegek ellátásában |
MOZAIK | DR. KÁDÁR JÁNOS Ezért fontos autoimmun betegeknek a D-vitamin pótlás |
HÍREK | A nehezen kezelhető RA betegek kezeléséről szóló ajánlás készült |
#LIFEWITHLUPUS | ANTALNÉ BÉLÁDI ILDIKÓ #LifeWithLupus |
AZ ÉN NAPLÓM | SIPOSNÉ UJVÁRI BRIGITTA Mentőápoló lettem betegségem diagnosztizálását követően |
HÍREK | Dr. Falus András szerint hamarosan szükség lesz a negyedik oltásra is |
HÍREK | Összefüggést találtak a bőrrák és az autoimmun betegségek között |
HÍREK | Saját otthonában gyógyulhat több mint húszezer Covid-beteg |
HÍREK | Együttműködési megállapodást kötött az Egis és a METU |
KITEKINTŐ | DR. ZALATNAI TÓTH KLÁRA Jelenetek egy betegegyesület történetéből: Osteoporosis Betegek Magyarországi Egyesülete |
HEVÉR KRISZTINA DÍJ | PETRÓ-REHÁK ÁGNES Csendes társam a vasculitis |
HÍREK | Trombózis: így befolyásolhatják az autoimmun betegségek a vérrögképződést |
HEVÉR KRISZTINA DÍJ | VÁGINÉ CSŰRÖS ÉVA Korlátok közt, szabadon |
A magazin megtekintése vagy letöltése
2021/1. – 10. szám
Tartalomjegyzék
FÓKUSZBAN | DR. SZŰCS GABRIELLA Mi történt szisztémás lupus erythematosusban a COVID-19 pandémia megjelenése óta? |
MOZAIK | DR. TARR TÜNDE Az SLE kezelése napjainkban |
MOZAIK | DR. MÓCZÁR ESZTER A védőoltás fontossága immunbetegeknél |
MOZAIK | ROZÁN ESZTER Az álhírek veszélyei – óvatosan az internettel! |
HÍREK | Kemény Lajos professzor: Örömet okoznak a gyógyuló betegek |
HÍREK | Megújult irányelv az SLE diagnosztikájához és kezeléséhez |
HÍREK | Ígéretes új antitest refrakter szisztémás lupusz kezelésére |
HÍREK | Megtalálták a lupuszt kiváltó molekulát? |
HÍREK | Autoimmun betegségek: náluk alakulhatnak ki nagyobb eséllyel |
HÍREK | Nem is olyan ritka – Hazánkban mintegy 800 ezer ember szenved valamilyen ritka betegségben |
KITEKINTŐ | DR. TARR TÜNDE Debreceni Egyetem, Klinikai Immunológiai Tanszék munkájának bemutatása |
#LIFEWITHLUPUS | ANTALNÉ BÉLÁDI ILDIKÓ #LifeWithLupus |
HEVÉR KRISZTINA DÍJ | RÁKÓCZINÉ KISGYÖRGY HEDVIG Az élet betegségekkel is vidám |
HEVÉR KRISZTINA DÍJ | SCHALL ÁGNES Kihívások, amire nem is gondolnál |
A magazin megtekintése vagy letöltése
2020/1. – 9. szám
Tartalomjegyzék
MOZAIK | DR. KERKOVITS GÁBOR, DR. VÉRTES LÁSZLÓ Az SLE kardiológiai megjelenési formái |
KITEKINTŐ | A ritka betegek az egészségügyi rendszerek árvái |
FÓKUSZBAN | DR. PETHŐ ZSÓFIA Lupuszos betegek osteoporosisa |
MOZAIK | DR. SZAMOSI SZILVIA Lupuszban használt indikáción túli gyógyszeres kezelés |
SZAKCIKK | DR. SZEKANECZ ZOLTÁN, DR. CONSTANTIN TAMÁS Citokinvihar Covid-19-ben |
MOZAIK | DR. VÉRTES LÁSZLÓ Táplálkozás és SLE |
EMLÉKEZÉS | Dr. Vértes Lászlóra emlékezünk |
TÖRTÉNELEMÓRA | DR. VÉRTES LÁSZLÓ Lupus orvostörténeti fejezet, Dr. Farkas Andor életművéről |
LUPUS NEWS TODAY | PATRICIA INACIO PhD A Galektin-9 molekulák vérszintje segíthet kiszűrni a súlyosabb betegséggel élő SLE-betegeket |
LUPUS NEWS TODAY | PATRICIA INACIO PhD A terápia okozta szemtoxicitás és az életkorral együtt járó szemészeti komplikációk |
LUPUS NEWS TODAY | JOSE MARQUES PhD A terhességek kimenetele látványosan javult az SLE betegekben, egy USA-beli kutatás szerint |
AZ ÉN NAPLÓM | Soha nem adom fel |
A magazin megtekintése vagy letöltése
2019/1. – 8. szám
Tartalomjegyzék
MOZAIK | PROF. DR. GÉHER PÁL A lupusz megújított terápiás ajánlása |
MOZAIK | DR. KISS ZSÓFIA Diabetológiai betekintés |
MOZAIK | DR. SZONGOTH MARIANNA Búcsúlevél |
FÓKUSZBAN | PROF. DR. SZŰCS GABRIELLA Életmódbeli tanácsok szisztémás autoimmun betegséggel élők számára |
TÖRTÉNELEMÓRA | DR. VÉRTES LÁSZLÓ A lupuszos betegek gyógyszereinek felfedezőiről – Alfred Nobel tiszteletére |
SZÍNES | Hétköznapi stresszkezelés: trükkök és praktikák |
LUPUS NEWS TODAY | DR. MARISA WEXLER Egy immunrendszeri hírvivő felfedezése előrelépést jelenthet a lupusz kezelésében |
LUPUS NEWS TODAY | ALEJANDRA VIVIESCAS Újabb információk a terhességi komplikációk előrejelzésében, SLE-s betegeknél |
LUPUS NEWS TODAY | ALEJANDRA VIVIESCAS A szervek aktívan küzdenek az autoimmun betegségek ellen |
KITEKINTŐ | mHealth: Forradalom az egészségügyi ellátásban |
AZ ÉN NAPLÓM | Kulik Noémi emlékére |
KÖNYVAJÁNLÓ | Reumatológia, Miért beteg az ember?, Napfényvitamin – Tények és tévhitek a D-vitaminról |
A magazin megtekintése vagy letöltése
2018/1. – 7. szám
Tartalomjegyzék
FÓKUSZBAN | DR. BALOGH ANDREA, DR. KISS EMESE VIRÁG Szisztémás lupus erythematosus és antifoszfolipid szindrómás betegek gondozása terhesség alatt az EULAR új ajánlása alapján |
FÓKUSZBAN | DR. SZAPPANOS ÁGNES Terhesség szisztémás autoimmun betegekben |
MOZAIK | DR. KOVÁCS LÁSZLÓ Újdonságok az autoimmun betegségek kutatásából, kezeléséből |
MOZAIK | DR. ROJKOVICH BERNADETTE Miért érdemes részt venni kutatási programokban? |
MOZAIK | DR. SZAMOSI SZILVIA Tüdőérintettség előfordulása autoimmun betegségekben |
TÖRTÉNELEMÓRA | DR. VÉRTES LÁSZLÓ Arany János orvosairól, betegségeiről |
CÍMLAP | Hírességek lupusszal |
TÖRTÉNELEMÓRA | DR. VÉRTES LÁSZLÓ Semmelweis Ignác Fülöp 200. születési évfordulójára |
AZ ÉN NAPLÓM | Emlékképek |
SZÍNES | A bélbaktériumok okozzák az autoimmun betegségeket |
SZÍNES | Doktor Google: ezekre a betegségekre kerestek rá a magyarok a legtöbbször |
KITEKINTŐ | Önrendelkező élet: tényleges elköteleződést várnak a mozgássérült emberek |
SZEMLE | Strasbourg ítélt és üzent |
SZEMLE | Méltányossá kell tenni a rokkantsági ellátórendszer szabályozását |
SZEMLE | Kivételes rokkantsági ellátás |
KÖNYVAJÁNLÓ | Biológiai terápia a reumatológiai gyakorlatban |
A magazin megtekintése vagy letöltése
2014/1. – 6. szám
Tartalomjegyzék
FÓKUSZBAN | DR. BÁLINT GÉZA Orvos-beteg viszony Hogyan működik ez Amerikában? |
MOZAIK | CSARNAINÉ PÁLOSI RITA Biológiai terápiáról röviden, gyakorlatiasan, az ápoló szemével |
MOZAIK | Gyakorlati tanácsok a biológiai terápiához |
TÖRTÉNELEMÓRA | DR. BÁLINT GÉZA, SZABÓNÉ DÚL KATALIN Philip S. Hench (1896-1965) a kortizon Nobel díjasa |
TÖRTÉNELEMÓRA | DR. VÉRTES LÁSZLÓ Dr. Kaposi Mór professzorról, a lupusz leírójáról |
KÖZÉPSŐ OLDAL |
Lupusz – az ezerarcú betegség tünetei c. betegtájékoztató |
MOZAIK | PROF. DR. GÉHER PÁL Balneoterápia a gyulladásos reumatológiai betegségekben |
AZ ÉN NAPLÓM | MACHNICZ ENDRÉNÉ Így is lehet élni a betegséggel |
EZ+AZ | Minden, amit a rehabilitációs és a rokkantsági ellátásról tudni kell |
EZ+AZ | Támogatások megváltozott munkaképességű személyeknek |
EGYESÜLET | Sikeres egészségprogram zárult a Magyar Lupus Egyesületnél |
SZÍNES | A gyógyszeriparból a Csillagház meséjébe léptek |
SZÍNES | Új szer a lupusz kezelésében |
SZÍNES | A reumások nagyobb eséllyel kapnak infarktust |
SZÍNES | Muszáj az immunrendszernek iskolába járnia |
SZÍNES | Megvan a reuma egyik okozója |
SZÍNES | Mely autoimmun betegségek kockázatát fokozza az elhízás? |
SZÍNES | Oda kell figyelni a cukorbetegségre |
SZÍNES | Felelős átláthatóság a betegekért |
A magazin megtekintése vagy letöltése
2012/1. – 5. szám
Tartalomjegyzék
MOZAIK | PROF. DR. BATA ZSUZSANNA Bőrtünetek lupus erythematosus (LE) betegségben |
MOZAIK | DR. KINYÓ ÁGNES Vaszkulitiszek SLE-ben |
MOZAIK | A tudomány ünnepe |
MOZAIK | PROF. DR. BÁLINT GÉZA Hogyan kezeljük a szteroidok okozta testsúlygyarapodást? |
FÓKUSZBAN | DR. SZOBOSZLAY ISTVÁN Laborvizsgálatok autoimmun rendszerbetegségben |
EZ+AZ | Új eredményeket értek el a Debreceni Egyetem kutatói az autoimmun betegségek megelőzésében |
MOZAIK | DR. TARR TÜNDE Biológiai terápia szisztémás lupus erythematosusban |
SZÍNES | Lilly jószolgálati nap 2012. |
MOZAIK | DR. VÉGH JUDIT Szív-érrendszeri szövődmények SLE-ben |
SZÍNES | Csilla és a CHILI-jóga |
SZÍNES | Figyeljünk a grapefruitra |
KITEKINTŐ | ZALATNAI KLÁRA Az OBME története, tevékenysége |
KITEKINTŐ | BELICZAY ANNA Bemutatkozik a Rheumatoid Arthritises Betegek Egyesülete |
KÖNYVAJÁNLÓ | Könyvajánló |
HEVÉR KRISZTINA DÍJ II. |
CSAJÁGI ILDIKÓ Hevér Krisztina Díj pályázat |
SZÍNES | PURGEL ZOLTÁN „Lupusz – ahogy én látom” Fotópályázat kiállított fotói |
A magazin megtekintése vagy letöltése
2011/1. – 4. szám
Tartalomjegyzék
MOZAIK | DR. DOBI DIÁNA Az SLE kardiológiai vonatkozásai |
MOZAIK | DR. HODINKA LÁSZLÓ A kevert kötőszöveti betegség (MCTD) |
FÓKUSZBAN | DR. POLGÁR ANNA Újabb adatok az SLE pathomechanizmusáról és kezeléséről |
EGYESÜLET | Lupusz – ahogy én látom Fotópályázat |
MOZAIK | DR. SZEGEDI GYULA Korai találkozásom az SLE betegséggel… |
MOZAIK | TÓTH DIÁNA Megküzdés a krónikus betegséggel |
EZ+AZ | Április 29. Az immunológia napja |
FÓKUSZBAN | DR. SZEKANECZ ZOLTÁN Kezelhető a bőrfarkas |
HEVÉR KRISZTINA DÍJ |
KÁTAI ANDREA I. Hevér Krisztina Díj pályázat |
EZ+AZ | Autoimmun betegség és embólia |
EZ+AZ | Kikapcsolható T-sejtek |
KITEKINTŐ | MAJTÉNYI SÁNDOR A Bechterew Klubról |
ÖNMŰVELŐ | LAKATOS ANIKÓ Százévesen egészségben |
AZ ÉN NAPLÓM | TURI GABRIELLA Napról napra egyre jobban és jobban leszek! |
EZ+AZ | Hírek a nagyvilágból Kutatás az USA-ban autoimmun betegségekről Meglepetéssel szolgált a tőkehal immunrendszere Károsak a hozzáadott szénhidrátok A D-vitamin kétszáznál több gén működését befolyásolja |
EZ+AZ | Kérdések és válaszok |
A magazin megtekintése vagy letöltése
2010/1. – 3. szám
Tartalomjegyzék
MOZAIK | DR. GERGELY PÉTER Védőoltás és lupusz. Kaphatok-e védőoltást? |
FÓKUSZBAN | DR. KÁDÁR JÁNOS Csontvelő transzplantáció lupuszos betegeknél |
MOZAIK | DR. KISS EMESE Mit kell tudni az antifoszfolipid szindrómáról? |
FÓKUSZBAN | DR. NAGY GYÖRGY Biológiai terápia SLE-ben |
ÉLETMÓD | JENNY THORN PALTER (FORDÍTOTTA: JANECSKÓ ANNA) A táplálkozás ABC-je |
MOZAIK | DR. SÜTŐ GÁBOR A lupusz gyomor-bélrendszeri vonatkozásai |
MOZAIK | DR. SZEMERE PÁL A Systémás Lupus Erythematosus belgyógyászati vonatkozásai |
FÓKUSZBAN | DR. SZŰCS GABRIELLA, DR. SZEKANECZ ZOLTÁN Rituximab: új lehetőség az SLE-s betegek kezelésében |
LUPUS EUROPE | Lupus Europe első ízben az EULAR-on |
LUPUS EUROPE | Benlysta™: forradalmian új eredmények a lupusz kutatásában |
KITEKINTŐ | DR. SZEKANECZ ZOLTÁN Bemutatkozik a DEOEC Reumatológiai Tanszék |
KITEKINTŐ | TÓTH-SEBESTYÉN IBOLYA, TÓTH PÉTER Autoimmun betegklub Sopronban |
KITEKINTŐ | DR. SZEKANECZ ZOLTÁN Artritisz betegklub alakult Debrecenben |
KITEKINTŐ | GARAY TÓTH BEÁTA Kéz a kézben egy élhetőbb jövőért |
AZ ÉN NAPLÓM | GAAL CSILLA Levél Franciaországból |
ÖNMŰVELŐ | LAKATOS ANIKÓ Önművelő |
EZ+AZ | Kérdések és válaszok |
EZ+AZ | Szteroid fóbia |
A magazin megtekintése vagy letöltése
2009/1. – 2. szám
Tartalomjegyzék
EMLÉKEZÉS | PURGEL ZOLTÁN In Memoriam Hevér Krisztina |
EMLÉKEZÉS | VARGA GÁBOR Levél Babának |
ÉLETMÓD | DR. KNOLL KATALIN Nikotinmentes segítség a dohányzásról való leszokásban |
FÓKUSZBAN | DR. KOVÁCS LÁSZLÓ Veseérintettség lupuszban |
MOZAIK | DR. NÉKÁM KRISTÓF SLE és allergia |
REHABILITÁCIÓ | DR. ORTUTAY JUDIT Lupuszos betegek rehabilitációja |
MOZAIK | DR. ŐRI ZSOLT Autoimmun betegségek kezelése során fellépő szemészeti elváltozások |
MOZAIK | DR. POZSONYI TERÉZ Szisztémás lupus erythematósus (SLE) és a fejfájás |
REHABILITÁCIÓ | DR. VÁLYI PÉTER A rehabilitáció szemléletének változása |
MOZAIK | DR. ZEHER MARGIT Őssejtkezelés autoimmun betegségekben |
KITEKINTŐ | DR. CSÍZYNÉ LENKEY VALÉRIA Hírek Debrecenből |
KITEKINTŐ | DR. KOVÁCS LÁSZLÓ Bemutatkozik a szegedi Reumatológiai Klinika |
AZ ÉN NAPLÓM | VIKOR MÁRIA Betegségem története |
ÖNMŰVELŐ | LAKATOS ANIKÓ Új rovatunk: Önművelő |
A magazin megtekintése vagy letöltése
2008/1. – 1. szám
Tartalomjegyzék
EMLÉKEZÉS | BAKONYI LÁSZLÓ A Gabi… 1953-2006. |
FÓKUSZBAN | DR. BARACZKA KRISZTINA Idegrendszeri károsodás SLE-ben |
FÓKUSZBAN | DR. PAJOR ATTILA Terhesség és lupus |
LUPUS EUROPE | HEVÉR KRISZTINA Európából jöttem… |
ÉLETMÓD | DR. KISS EMESE Az immunológiai homeosztázis fenntartása és helyreállítása természetes anyag segítségével. A colostrum immunológiai hatásai |
SZAKCIKK | DR. NAGY GYÖRGY Limfocita jelátviteli defektusok SLE-ben |
KITEKINTŐ | DR. CSÍZYNÉ LENKEY VALÉRIA Bemutatkozik a debreceni Autoimmun Betegegyesület |
AZ ÉN NAPLÓM | MORCSÁNYI ILONA Neked is sikerülhet! |
AZ ÉN NAPLÓM | GIRHINY ZSUZSA A kezdet kezdetén |
FELMÉRÉS | HEVÉR KRISZTINA Az előtej is élet, erő, egészség? Egy kvalitatív felmérés eredményei az Ekolostrum étrendkiegészítőről |
JÓ TUDNI | PURGEL ZOLTÁN Kérdések és válaszok a rehabilitációs |
A magazin megtekintése vagy letöltése