Magyar Lupus Egyesület
SLE-vel élők civil szervezete

2018-ban leszünk 25 évesek

 

25 éves születésnapjára készül a Magyar Lupus Egyesület, melyet terveink szerint Lupusz Világnapi programunkkal együtt szeretnénk megrendezni 2018. május 12-én. Az egész napos program a megszokott helyszínen, az OEP székházának előadótermében lesz.

Az évforduló alkalmából a debreceni, szegedi és pécsi egyetemek immunológiai tanszékének vezető professzorait szeretnénk felkérni orvosi előadások tartására (az egyeztetések még tartanak). Ezen a napon tartjuk meg a 25. évforduló ünnepi programját is. Szeretnénk meghívni programjainkra a társ betegszervezeteket is, hogy együtt ünnepeljünk. Most is minden résztvevő fog ajándékot kapni, lesz meglepetés program és természetesen születésnapi óriástorta is.

Az évforduló alkalmából szeretnénk kiadni Pillangó magazinunk új lapszámát, benne értékes írásokkal.

 

 

Ezek a terveink, de sajnos anyagi lehetőségeink jelenleg szomorú állapotot mutatnak. Ebben az évben állami megszorításokra hivatkozva sajnos egyetlenegy gyógyszercég sem támogatott bennünket, a pályázati lehetőségeink is teljesen beszűkültek. Aktívan próbálunk támogatást gyűjteni, talán külföldi forrásból sikerülhet. Ezúton is köszönjük minden betegtársnak, hogy tagdíjuk fizetésével mellénk állnak, s külön köszönjük az egy százalékos felajánlásokat is.

Facebook esemény oldal: https://facebook.com/events/1457098721072496/

 

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató